Tarot
Kártyavetés a 2024. évre:
Rögtön kezdjük az első lappal, balra a Diadalszekér, amelyik a kiindulópontja a három területnek. A felső az a gazdasági irányvonal, a középső az emberi megnyilvánulás és a legalsó, az a váratlan segítségek, akadályozó tényezők. Van benne egy időszerűség is, tehát mostantól haladva az év vége felé is lehet értelmezni.
Ha a kiindulóponttal kezdünk, akkor ez egy diadalmas, örömteli útrakelés az újévben, ezt jelenti a Diadalszekér, ahol az emberek még bizakodnak az év elején, hogy a 2024-es év az jó lesz a különböző megélések tekintetében. Ami egyébként lesz is benne, merthogy nem feltétlenül minden a gazdaságról, meg egyéb dolgokról szól, hanem arról is, hogy ha valaki mondjuk tudatosan a saját életében felmerülő helyzeteket megoldja, belemegy, megdolgozza azokat, az neki hoz örömet, boldogságot, és úgymond felismeréseket, amit hasznosítani tud. Tehát a Diadalszekérnek van egy ilyenfajta értelmezése, hogy örömmel, bizakodással vágunk bele az újévbe, amely azoknál az embereknél fog diadalt, örömet hozni, akik ezt tudatosan élik.
Gazdasági rész: Itt is ilyen örömmel, boldogsággal kezdődik az újév, ahol úgy érezzük, hogy ezek a dolgok jó irányba mennek, és lehet, hogy az elején nem lesz semmilyen különösebb probléma, de ahogy haladunk tovább a kártyák kapcsán, a következő kártyalap az a Torony, amelyet, mint derült égből villámcsapást lehet megélni, de ennek vannak előjelei. Gazdasági szempontból várható egy összeomlás, egy nagyobb probléma, ami azokat az örömteli elképzeléseket és hiedelmeket, amelyek az év elején vannak, azt gyökeresen meg fogja változtatni. Várható, hogy gazdasági szempontból lesznek problémák, és nem tudom, milyen szinten, de a Torony, mivel nagy Árkánum erőteljesen fogja éreztetni a hatását minden téren.
Nem mi fogjuk ezt előidézni, de akár mi is előidézhetnénk, mert szűkké válik egy bizonyos keret, az is lehet, hogy szétfeszít, szétrobban, de a kártya egyértelműen villámcsapásról, tehát egy külső erőről szól, amelyik ezt az egész tornyot lerombolja. Ez gazdasági szempontból problémákat fog okozni az embereknek.
Az utolsó kártya a Botok Királynője, ami alapvetően az önbizalom kártyája, tehát ez a magabiztosság része, de a Botok Királynője szereti a fényűzést is. Azt tudom mondani, erre a gazdasági problémára, hogy akiknek megvan a kellő önbizalma, – és a Botok Királynője, a tűzerő női megfelelője, tehát tesz is érte tudatosan és hittel, – azoknak lesz itt még keresnivalójuk. Ők könnyebben vészeli át ezt a gazdasági problémát, de ez a kártya egyben arra is figyelmeztet, hogy a királynő szereti a világi életet, a fényűzést, a gazdagságot ebből a hitből nem akar engedni. Benne van egy olyan fajta veszély, hogy túlköltekezik. Ennek a kártyának az az üzenete az emberek számára, hogyha beköszönt ez a probléma, akkor igencsak át kell gondolni, hogy mi az, amire költünk és mennyire lesz szükséges azt az összeget tényleg arra a dologra elkölteni, vagy annak esetleg jobb helye is akad.
Összességében a gazdasági történetben nem jelent olyan jót az év vége, mint ahogy indul, tehát számítani lehet egyfajta visszaesésre, zuhanásra, vagy akár gazdasági válságra. A megfelelő önbizalom azt is jelenti, hogy biztos vagyok benne, bízom magamban, hogy én ezt meg tudom oldani. Ez a Mágusnak az egyik jellemzője, tehát önbizalommal álljunk hozzá, nem úgy, hogy nem tudom, jaj, lehet, hogy jó lesz, lehet, hogy nem! Ez „a tedd vagy ne tedd, de ne próbáld” kategória. Ha teszed, akkor tedd teljes hittel, meggyőződéssel, és akkor ez valamilyen fajta biztonságot tud nyújtani. Az év vége felé az tud felülkerekedni, vagy fennmaradni minimális veszteségekkel, aki így tesz.
A második sor az emberek megélése szempontjából mutatja a jövőt. Ezt nehéz volt megfogalmazni elsőre, hogy most nemcsak az emberek kapcsolódásáról, egymáshoz való viszonyulásáról van szó, hanem benne van ebben a kirakásban az is, hogy hogyan tudjuk emberileg megélni ezt az időszakot, tehát, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy ezt a 2024-es évet megfelelően tudjuk kamatoztatni. És hát rögtön ott van a Botok Ásza, ami a tűz elemnek a tiszta minőségét jelképezi, és az a jelentése, hogy bátorság. És hát mihez kell a bátorság? Mindenképpen a tettekhez kell a bátorság, hiszen a tűzerő az mindig a változtatást indítja el. Ahhoz kell a bátorság, hogy mindazt a dolgot, ami bennünk van, amit úgy gondolunk, hogy kifelé szeretnénk megnyilvánítani, azt merjük felvállalni! Tehát a meggyőződéseinknek adjunk hangot, álljunk ki mellette! Az a fajta megoldás, hogy tudom hogy ez így nem jó, tudom hogy ezt így nem szeretném, de hát miért pont nekem kell ezt tenni, – az nem a jó megközelítés! Hogyha mindig csak várunk valamire, hogy történjen valami és nem vagyunk hajlandók megtenni az első lépést, akkor sajnos ez nem jelent előremutatót az ügyben. Itt mindenképpen a bátorság az, ami kiemelten fontos, hogy mindaz, ami bennünk van, azt fel tudjuk vállalni és tegyünk érte, hiszen a botok a tűz elem, az mindenképpen a tettek irányába sarkall.
A következő kártya az az Érmék Hármasa. Az érmék, a fizikai sík. Tehát ennek is köze van a gazdasághoz is, a fizikai megnyilvánulásokhoz is. Ha az érméket ilyen szempontból értelmezzük, akkor minden olyan dologhoz köze van, ami a fizikai szintű megnyilvánulást takarja. Itt egy olyan mesterember van, aki a munkájával nagyon hamar az inasból a szakmája egyik elismert tagjává válik, tehát a mindennapi munka fizikai síkon történő megnyilatkoztatása az, amit ő tud, ez teszi mesterré őt. Ha összekötjük az előző kártyával, ami a bátorságot, a felvállalást jelenti, akkor ez azt mutatja, hogy elkezdünk egy folyamatot és elég hamar eljutunk arra a szintre, hogy ezt jól tudjuk művelni. Ez pozitív irányba viszi el a dolgokat az emberi megtapasztalásokban. Tehát dolgoznunk kell, munkálkodnunk kell saját magunkon, és munkálkodnunk kell fizikai síkon, hogy mindaz, ami bennünk van, az felszínre tudjon jönni, és megnyilvánulhasson a világban.
A végén van egy Kardok Négyes, ami fegyverszünetet jelent és a kardok a gondolatok világát jelenti a kártyában. Tehát a harcot félre kell tudnunk tenni! Úgy tudunk igazán előrelépni az egész emberi fejlődési folyamatban, ha felismerjük annak fontosságát, hogy összefogjunk, hogy nem vagyunk egyedül. Eddig „az oszd meg és uralkodj” elve volt az irányadó, melyben az emberek mindenen összekaptak, és ki-ki a saját vélt vagy valós elképzelése szerint hadba szállt valami mellett, vagy valami ellen. Akkor tudunk továbblépni, ha közösen összefogva próbálunk egy olyan irányba haladni, ami a nagy többségnek kedvező lehet. Az emberi fejlődésnek az egyik fontos megtapasztalása az, hogy tudjuk félretenni a személyes problémáinkat, és helyezünk nagyobb hangsúlyt a közösségre az egyéni érdekkel szemben, mert így tudunk az emberi fejlődésünkben továbblépni.
A harmadik sor a kirakásban az mindenfajta olyan szempont, ami segíti vagy hátráltatja ezt a 2024-es évet.
Az első kártya a Mértékletesség kártyája, ez azért fontos, mert a világban most mértéktelenség van. Akkor tudunk továbblépni, hogyha megtaláljuk a helyes egyensúlyt. A helyes egyensúly áttevődik a pusztán csak fizikai síkról való megélésekről a szellemi megértésig és azoknak a magasabb szintű eszméknek az alkalmazásáig, amelyeknek most van itt az ideje. Tehát lehetőséget kapunk a világmindenségben, hogy ezeket a magasabb szintű eszméket felszínre hozzuk és meg tudjuk élni. Egyébként ez a 2024-es asztrológiai vagy asztrozófiai elemzésekben nagyon erősen benne van. Meg kell találjuk a helyes mértéket a fizikai szintű tevékenységek és a szellemi elmélyülés között és 50-50%-os arányban alkalmazzuk ezt a saját életünkben is.
A gondolatok síkján a Kardok 10-es egy erőszakos véget jelöl. Azok az emberek, akik pusztán csak fizikai síkon, a saját nézőpontjuk, szemléletük és agyi tevékenységük szerint élik az életüket, és nem látják mögötte a másik oldalt, a szellemi irányvonalat, a lelki fejlődést, azoknak ez egy erőszakos vég lesz. Olyan jellegű dolgok történnek majd a világunkban, amelyeket nem tudnak megoldani, ha csak el nem mélyülnek jobban abban a fajta megértésben, ami egy magasabb szintű rálátást biztosít. Ez pedig a szellemi megközelítése a fizikai létnek. A kártya egyértelműen egy legyőzöttségre utal, amit aggyal és csak pusztán logikus gondolkodással az ember nem tud megérteni és elkerülni.
A legutolsó lap a Kardok Ötös, ami a vereséget jelképezi, a hiábavalóságot, a felesleges dolgokat. Ez is kard, ami szintén gondolati sík. Tehát azok az emberek, akik abban látják a világ további fejlődését, hogy az eddig meglévő dolgokat vigyük tovább, hogy visszaállítsuk a régit, az egyértelműen egy vereség. A világ annyira megváltozott, hogy azok az eszmék és nézőpontok, amelyek eddig uralták a világszemléletet, azok már nem működnek tovább. Azokat el kell tudni engedni, és egy másfajta megközelítésből kell látni.
Összességében a 2024-es év a ránk váró hatások alapján a spirituális megközelítés éve lesz, ahol egyre jobban különválik az a két nézőpont. Az egyik szerint csak a fizikai lét, a fizikai létben való gondolkodás és élet létezik, míg a másik szerint egy magasabb szintű szellemiség tudatában lévő fizikai megnyilvánulás szükséges. Ez a két nézőpont egyre jobban el fog távolodni egymástól, s egyre jobban nyílik az olló. Azoknak az embereknek, akik nem csak szavakban, hanem tettekben is élik ezt a spirituális életet, azoknak nem hiszem, hogy újdonságot jelentene mindez, hiszen ez egy folyamat következő lépése.
Vélemény, hozzászólás?